Hibátlan. Ezzel az egy szóval tudnám a legjobban összefoglalni azt az egy hetet, amit a franciaországi Valloire-Valmeinier síterepén töltöttünk el. Hogy miért? Mert még délután is találtunk olyan pályákat, ahol kifogástalan minőségű volt a hó, mert ha már 3 percet kellett valahol sorban állni, az már soknak számított, mert gyönyörűen sütött a nap, mert bármerre néztünk, bámulatos látvány fogadott minket. Ez itt most a beszámoló, képgaléria ebben a bejegyzésben.

Igen, ha valaki Franciaországban szeretne síelni, akkor vállalnia kell azt a 12-13 órát az autóban. Jómagam még élvezem is, szerintem kalandos, benne ezúttal ismét a 13 kilométer hosszú Frejus alagúttal. A hegy alatt áthaladva, francia területre lépve, már csak néhány kilométer és indul felfelé a szerpentin, majd érkezés Valloire-ba.

A síterepet a környező csúcsok után Galibier Thabor-nak is hívják. Három hegyet (Le Gros Crey, Crey du Quart, Setaz) foglal magában, az ezeket elválasztó két völgyben helyezkedik el Valmeinier és Valloire települése. Míg az előbbi tipikus francia üdülőtelep, apartman házakkal, addig Valloire egy valódi szavojai hegyi falucska. Mi ez utóbbit választottunk. Valmeinier ellen szól, hogy a többi hegy megközelítése egy kicsivel nehézkesebb, ugyanakkor a nap végén biztosan nem lehet gond azzal, hogy a házakhoz vezető pályán elolvadna a hó. Ez ugyanis Valloire-ban a hét második felére nekünk már gondot okozott, a Lutins nevű kék pályán haladva barnaságokon, kőtengereken kellett átvergődni, néhány szívfájdító sérülést is okozva a léceken, míg az utolsó napon aztán inkább a kabinnal jöttünk le. Szállásunk a francia viszonyokhoz képest már-már kifejezetten tágasnak tűnt. Érkezéskor ugyan volt némi bonyodalom: ez szintén szerves része Franciaországnak, talán már hiányozna is, ha nem lenne valamilyen megoldandó probléma. Apartmanunk elhelyezkedése ugyanakkor tökéletes volt: a pálya kb. 20 méterre, délutáni napsütés a teraszon.

És amiért érkeztünk: a hegyek, a pályák, a látvány lenyűgöző és páratlan. Ez az Alpok Franciaországban. Készítettem egy rövid videót, látni fogod, hogy miről is beszélek:

A Galibier Thabor síterep központi vonulatát adó Crey du Quart csúcsa alatt található a legtöbb pálya és felvonó. A kedvencek közé tartozott a Moneul nevű beülős lifttel megközelíthető három piros szakasz, a Goulet, a Stade és a Plain Palais nevezetű. Ezeken még késő délután is hibátlan volt a hó, semmi olvadó kása, semmi bucka. Innen kicsit távolabb, de még ugyanúgy a középső hegyen a Belette névre hallgató pálya volt még hasonló, hihetetlen sebességgel lehetett rajta veretni, sokszor úgy, hogy senki más sem járt arra. Egy egészen mókás, fapados, évtizedek óta szolgáló beülős lift, a Colerieux tartozott hozzá. Az ehhez közeli, ugyancsak piros színű Rose pályán csúsztunk még nagyon jókat.

Valloire-Valmeinier 2014/03/17 nagyobb térképen való megjelenítése

Kitűnő szakaszok persze akadtak bőséggel a Valmeinier fölé magasodó Gros Crey alatt is. A hasonló nevű felvonótól induló Génépi-Églantiers kombináció egészen a két hegyet összekötő Armera kötélpályájáig visz, hatalmas élmény megállás nélkül végigcsúszni rajta. Ugyanitt, tehát a valmeinier-i oldalon működik az Inversins felvonó, az alatta futó, kék színű Rhodos, illetve folytatásában a piros Chaudanne pályák is a kedvencek közé tartoztak. Valmeinier-t egyébként átszövik a zöld színű pályák, talán ennek is köszönhető, hogy nagyon sok a kezdő a pályákon, így itt nagyobb óvatosságra, figyelemre volt szükség.

Valloire-Valmeinier 2014/03/19 nagyobb térképen való megjelenítése

A pályarendszer másik széle, Setaz vonulata fekszik a legalacsonyabban, így itt a pályák alsó részén – március lévén – már dél körül nagyon olvadt a hó, ráadásul errefelé sokan síeltek, így ezen a részen csúsztunk a legkevesebbet. A modern, Cornafond-nak keresztelt lift felső állomását azért kár lenne kihagyni: a lélegzetelállító látvány mellett a kitűnő Bouquetin pálya megér néhány lesiklást, a reggeli órákban pedig a Setaz kabinos aljáig vezető Marmotte is nagyon élvezetes.

A pályarendszeren kifejezetten hosszú felvonók üzemelnek, közöttük nagyjából fele-fele arányban vannak régebbiek, lassabbak, illetve gyors, modern liftek. Valloire-ból két kabinos indul fel két különböző irányba, várakozni soha nem kellett, nyoma sem volt az Ausztriában tapasztalható végeláthatatlan soroknak, lökdösődésnek. Az egyetlen szépséghiba, hogy csak 9-kor nyitnak, pedig szívesen kezdtünk volna korábban is. Húzólift csak néhány akad, de gond nélkül kikerülhetők, szinte mindegyik esetben létezik beülős alternatíva.

És a léc. Immár tíz éve koptattam azt a Rossignol-t, amivel megtanultam lejönni a hegyről. A szívemhez nőtt, de mégis megérett az idő a cserére. Az elhatározásból az idén cselekvés is lett, így ezúttal már egy Head-et vittem magammal. Körülbelül úgy tudnám leírni az élményt, mint amikor egy tízéves autóból egy vadonat újba ülsz át. Jobb, gyorsabb és valami egészen új élményt nyújt. Valloire-Valmeinier tökéletes terep volt a lécek felavatására, szerves része annak, hogy erről az egy hétről azt mondhatom: hibátlan volt!

Hét éve jártunk először Franciaországban síelni, az idei volt az ötödik. Az, hogy egy terepről milyen emlékeket őriz az ember, persze sok dologtól függ, de azért talán mégis érdemes egy sorrendet felállítani.

5. Isola (2009) – Egy szó: szutyok.
4. Mont Blanc, Saint Gervais-Megeve (2008) – Egy fokkal jobb, de biztos, hogy nem megyünk vissza.
3. St. Francois-Valmorel (2007) – Az első. Élveztük, de alacsony fekvésű, márciusban már erősen olvadt.
2. Valloire-Valmeinier (2014) – Nagyon jó választás, ajánlott kategória.
1. Les2Alpes (2012) – A csoda. Biztos, hogy még visszatérünk. (beszámoló itt)

Valloire-Valmeinier képekben: katt ide.